Vespa múzeum

A Vespa robogót mindannyian ismerjük, hiszen az ötvenes évektől kezdve az olasz stílus, az olasz életérzés szimbólumává válik, sok filmben szerepel, a made in Italy egyik legkitűnőbb példája, a „ Dolce vita„ megtestesítője.

Kevesebben tudják azonban azt, hogy a Vespa Toszkánában született meg, ma is Toszkánában, Pontederában, a Piaggio üzemeiben gyártják a világhírű robogókat. S mivel Itáliában vagyunk, ahol múzeumokban természetesen nincsen hiány, a pontederai üzemcsarnok egy részét is múzeummá alakították át a 2000-es évek elején, hogy nyomon tudjuk követni a robogó és vele együtt a cég történetét. A múzeum egyedülálló a maga nemében, minden motorrajongó figyelmébe ajánlom, s nagyon jó gyerekes programként is.

Az udvarra lépve először egy repülőgépet pillantunk meg, majd egy vasúti kocsit a bejárat előtt, hiszen eredetileg teljesen más volt a vállalat profilja. A Piaggio története 1884-ben kezdődik, amikor Rinaldo Piaggio megalapít egy luxushajók berendezésének a gyártására specializálódott üzemet Genova mellett, Sestri Ponente városában. A vállalat nagyon jól megy, s 1901-től kezdve elkezdenek vasúti kocsik gyártásával is foglalkozni. Az első világháború éveiben tovább terjeszkednek, s belevágnak a repülőgépgyártásba is, amely akkor még gyerekcipőben járt. 1924-ben veszik meg a pontederai gyárat, ahol a két világháború között egy Corradino D Ascanio mérnök zsenialitásának köszönhetően, különböző újításokat vezetnek be a gyártás során, s a Piaggio az egyik vezető céggé válik Olaszországban. 1938-ban, a cégalapító halála után, a két fia megfelezi a vállalatbirodalmat. A Genova környéki üzemeket Armando, a pontederait Enrico örökli.

A II. világháborúban innen kerülnek ki az olasz légierő leghatékonyabb 4 motoros bombázói. A háború után azonban egyáltalán nem olyan rózsás a helyzet mint korábban volt. Az üzemcsarnokot szinte teljesen szétbombázták a szövetségesek, mindent újra kellett kezdeni. Nem folytathatják tovább a harci repülők gyártását, hiszen erre nincsen igény a háborút követő békeidőben, s éppen ezért új utakat keresnek.

Enrico Piaggio, a tulaj, egy nagyon vállalkozó szellemű, tehetséges és fantáziadús üzletember új megoldásokkal próbálkozik. Az ötlete egy olyan mozgékony járműnek az üzembe állítása, amely lehetőséget nyújt mindenkinek arra, hogy gyorsan, könnyen, s viszonylag olcsón mozogjon, a világháborút követő nagyon szegény és válságos időkben. Azokra az egyszerű emberekre gondol, akik a háború után újra akarják kezdeni az életet, a munkásokra, akik nem tudnak egy autót megvásárolni, a nőkre, aki korábban nem közlekedtek önállóan. Egy olyan járművet szeretett volna létrehozni, amely „két kerékre teszi Itáliát”. Nem a klasszikus motor lebeg azonban a szemei előtt, mert azt ki nem állhatta, hanem egy kisebb, könnyebben manőverezhető járgány, amelyre ő is szívesen felült volna. Először egy elég otromba, csúnyácska kismotort mutatnak be neki a tervezők, amely nem nyeri el túlságosan Enrico Piaggio tetszését. A Paperino (kiskacsa) gúnynevet adja neki.

Végül is Enrico a már jól bevált feltaláló mérnökéhez, Ascanióhoz fordul tanácsért, aki néhány hónapos tervező munka után egy sokkal könnyedebb, mozgékonyabb és szimpatikusabb járgányt tesz le elé. 1945-ben vagyunk, megszületett a Vespa prototípusa. A szó maga darazsat jelent. A legenda szerint maga Enrico ragasztotta rá ezt a nevet a járműre a formája, valamint a zümmögő hangja miatt. A Vespák talán egyik legszembetűnőbb jellegzetessége a kisméretű kerék. Ennek a magyarázata nagyon egyszerű. Nagyon sok felhasználatlan repülőgép-kerék maradt a raktárakban, s nem akarták, hogy kárba vesszenek az alkatrészek, így felhasználták azokat. Az első Vespák 98.000 lírába kerültek, ami akkor egy tekintélyes összegnek számított, de Enrico lehetőséget adott a részletfizetésre is. Keveset fogyasztott, 60 km-es sebességgel „száguldozott”, a nők is szívesen vezették.

1946-ban kerül le az első Vespa a gyártósorról, az első robogók szürkék, zöldek, csak a 60-as években kezdenek színesekké válni.

A Vespa „megdicsőülése” a Római vakáció filmmel történik, ekkor válik világhírűvé. Ki nem ismeri a filmnek azt a jelenetét, amelyben a herceglányt alakító Audrey Hepburn életveszélyes manőverekkel köröz a leghíresebb római műemlék között Gregory Peck kíséretében? A jól informáltak szerint a rendező, William Wyler eredeti tervei szerint a jelenetet egy hintóval vették volna fel. Nem lehet egészen biztosan tudni, hogy miért változtatott. Egyes regényes változatok szerint maga Enrico győzte meg őt arról, hogy a Vespa sokkal hatásosabb lehet. Természetesen önző érdekek vezették, hiszen felismerte, hogy ez milyen óriási reklám lehet a termékének, s igaza is lett. 1946 és 56 között, tehát 10 év alatt, egy millió Vespát adtak el, a világ minden részén ismertté vált a robogó. Az olasz filmekben később is gyakran szerepel. Elegendő Fellini Édes életére (Dolce vita) vagy Nanni Moretti Kedves naplójára (Caro diario) gondolni.

1965-ben meghalt Enrico Piaggio, s a vállalatcsoport a Fiatot is birtokló Agnelli család kezébe került, akik ezt követően más márkákat is felvásároltak, pl az Aprilia, Gilera, Moto Guzzi cégeket.

A múzeumban a különböző időszakokból származó, a Piaggio gyárból kikerült kb 250 modellt láthatunk. A kiállított darabok között van néhány egyedi és különleges.

A leglátványosabb része a gyűjteménynek a Vespa kollekció. Itt van a Paperino prototípusa, valamint a Vespáé is az 1940-es évekből, vannak versenymotorok, pöttyes, csíkos, sávos, kézzel festett, alabástrom betétes robogók.

S őriznek itt egy Salvador Dalí, a híres spanyol szürrealista művész által szignált robogót is. 1962-ben két spanyol diák világkörüli útra indult egy Vespával, s az út elején találkoztak Dalíval, aki odakanyarította a saját valamint a szerelmének a nevét a motor karosszériájára.