Lorenzo Il Magnifico

Lorenzo Medici, vagy ahogyan a kortársai nevezték "Il Magnifico", a "Nagyságos", a "Tündökletes" 1449 január 1-én született.

Lorenzo mint államférfi, költő és mint a tudományok és művészetek pártfogója kiemelkedett az itáliai fejedelmek közül, a legkitűnőbb művészek, a legjelesebb filozófusok, írók és költők gyülekeztek Lorenzo pompás udvara köré Firenzében.Lorenzo uralmát a Pazzik összeesküvése sem tudta megtörni 1478-ban, bár Lorenzo öccse, Giuliano de' Medici (1453–1478) áldozatul esett. A külső veszélyek ellen ügyesen megkötött szövetségekkel védelmezte Firenzét, a városban pedig fényűző költekezéssel szilárdította meg hatalmát. Korlátlan uralkodóként kormányzott, csak a fejedelmi címe hiányzott.
Könyvek, színdarabok, filmek mesélik el nekünk az életét, szinte mindent tudunk, hosszú regényeket lehetne írni róla, most azonban csak egy dologra szeretnék koncentrálni: hogyan nézett ki,  milyen benyomást keltett a külseje a kortársakban?Akik látták a legutóbbi,  népszerű Mediciekről készített filmsorozatot egy jóképű, vonzó, harmonikus arcvonásokkal megáldott, világosbőrű fiatalembert ismerhettek meg Daniel Sharman személyében, aki Lorenzo Medicit alakította. De milyen is volt a valóságban? Számtalan műalkotáson feltűnik,  a legtöbbön egy markáns arcú, széles állkapcsú, sötét, csaknem fekete bőrű, kidülledt szemű, nagyon lapos, nyomott orrú férfit látunk, ahogyan egy történész állítja "nagy, erős, kellem nélküli és bámulatosan csúnya férfi volt". A kortársak elbeszélései is megerősítik ezt a leírást, kiegészítve azzal is, hogy rekedtes, érdes és kellemetlen hangon beszélt, s vagy egyáltalán nem, vagy csak részben érzékelte az ízeket és az illatokat egy születési rendellenesség miatt. Mindennek ellenére mindenki, aki ismerte egyöntetűen azt állítja, hogy ékesszólása, határtalan műveltsége, intelligenciája, az életet igenlő jelleme és elfelejtette nem túlságosan vonzó külsejét és lenyűgözte az embereket. Az olaszul tudó barátaimnak küldöm, új évi jókívánságként is, a következő idézetet az egyik költeményéből, amely az élet pillanatainak, az élet ajándékainak az értékelésére hív minket:
"Il dolce tempo ancor tutti c'invita
Lasciare i pensier tristi e van dolori.
Mentre che dura questa brieve vita,
ciascun s'allegri, ciascun s'innamori,
Contentisi chi può: ricchezze e onori
Per chi non si contenta, invan si chiede."