Filippo Lippi: Szűz Mária gyermek Jézussal és két angyallal

Az egyik kedvenc festményem az Uffizi képtárban Filippo Lippi képe, amely egy csodaszép, törékeny és finom Szűz Máriát ábrázol, a gyermek Jézus és két angyal társaságában. Milyen történet rejlik a festmény mögött? Ki volt ez az angyali szépségű Madonnákat ábrázoló művész?

Filippo Lippi a 15. századi firenzei festészet egyik főszereplője, a sokkal híresebbé vált Sandro Botticelli mestere. Rendkívül kalandos, botrányokban bővelkedő a festő élete. Édesanyja a szülés szövődményeinek a következtében életét vesztette, árván hagyva a kisfiút, akit egy darabig az édesapja nevelt az Oltrarno városnegyedben. Nagyon eleven, élénk, nyughatatlan gyerek, idejének nagy részét az utcán, a sárban hemperegve, a barátaival hangoskodva, különböző csínyeket elkövetve tölti. Édesapja sem tudott sokáig gondoskodni róla, ő is hamarosan eltávozott az élők sorából, így hát a nagynénje veszi magához. Ő is állandóan panaszkodik a kisfiúra, aki a Carmine templomban a misék alatt, imádkozás helyett inkább az oltárképeket és freskókat nézegette. Végül is beadja a mindössze 8 éves Filippót a Carmine karmelita kolostorba, a perjel gondjaira bízza a megnevelhetetlen gyereket, hátha ő egy istenfélő embert tud belőle faragni. Filippo bekerült a kolostor iskolájába, ahol grammatikát és latint is oktattak, de hamar kiderült, hogy egyáltalán nem fűlik a foga a tanuláshoz, különösen a latint utálta. Csak rajzolni szeretett, lemásolta a templom festményeit, telifirkálta a társai füzeteit, az épület falait. Elkezdi rajzolni a novíciusokat és az idősebb szerzeteseket is, sokszor kifigurázva, karikatúraszerűen ábrázolva őket, a társai dőltek a nevetéstől, amikor megmutatta nekik a remekműveit. Ezek a hírek a kolostor előljárójának a fülébe is eljutottak, aki végül is belátja, hogy támogatnia kell a fiatal festő törekvéseit, s ettől kezdve Filippo szabadon hódolhat a szenvedélyének. Tanulmányozza és másolja a templomban lévő szenzációs Masaccio és Masolino freskókat, s így szinte autodidakta módon elsajátítja a festés minden csínját bínját. 17 évesen már csodákat mesélnek róla. Továbbra is a kolostraban él, hordja a szerzetesi csuhát, de ki szeretne törni a falak közül, meg szeretné ismerni a világot. Szabadságra vágyó lelke nehezen viseli a kolostori élet szabályait, kötöttségeit, a kolostor csendjénél sokkal jobban értékeli a firenzei élet által kínált élvezeteket, a szép lányokat, a nyüzsgést.

Egy napon elhagyja a kolostort, elhagyja Firenzét is. Előbb Padovába, majd Anconába megy, ahol egy majdnem az életébe kerülő kaland részese. Giorgio Vasari meséli el, hogy amikor egy alkalommal az Adriai tengeren hajókázik néhány társával, mór kalózok fogságába esik, s másfél évet sínylődik rabságban. Egy napon egy véletlen ötlettől vezetve egy széndarabbal lerajzolta a tömlöcének a falára a rablók vezérét. A kalózok azonnal felismerték a vezérüket a képen, s csodára gyanakodnak, sohasem láttak még egy ilyen élethű ábrázolást. De ki lehetett a művész? Filippo eleinte nem vall színt, végül azonban észreveszik a szénportól piszkos kezeit, s rájönnek, hogy ő a mester. A kalózfőnök annyira megrendül a csodás rajz láttán, hogy szabadon engedi a művészt, aki egy viszontagságos út után visszatér Firenzébe.

Firenzében egy önálló műhelyt nyit, s egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A leggazdagabb firenzei családok vetélkednek az alkotásaiért, az Öreg Cosimo Medici az egyik leghűségesebb mecénásává, s legnagyobb támaszává, szinte barátjává válik. Ehhez a barátsághoz kötődik egy másik érdekes anekdota, amelyet szintén Vasari mesél el.

Vasari véleménye szerint Filippo annyira élvhajhász ember volt, hogyha egy nő megtetszett neki, mindenét odaadta, hogy megkaphassa. Ha éppen ilyen hangulatban volt, akkor nem törődött a munkájával sem, a világ megszűnt létezni a számára. Ezért Cosimo Medici, aki jól ismerte a barátjának ezt a gyenge pontját, amikor egyszer a palotájában festett egy képet a számára, rázárta az ajtót, hogy Filippo ne tudjon megszökni és ne vesztegesse az időt feleslegesen. Két nap elteltével azonban a művész nem bírta tovább a házi fogságot, s egy klasszikus szökést produkálva, a csíkokra vágott lepedőt összekötözve, szépen leereszkedett az ablakon keresztül és eltűnt. Cosimo mindenfelé keresteti, s végül néhány nap elteltével meg is találják egy kiskocsmában, amint éppen mulatozik. Amikor ismét kedve támadt, befejezte a Cosimo által megrendelt művet. Ettől kezdve Cosimo sohasem próbálkozott fenyegetésekkel, s erőszakkal, szabad kezet adott a művésznek, aki ezt követően még nagyobb kedvvel dolgozott a számára. Hiszen Cosimo rájött arra, s itt Vasari szavait idézem, ” hogy a lángeszű művész égi jelenség, nem pedig igavonó szamár.”

Nem volt azonban mindenki ilyen megértő és türelmes vele szemben mint Cosimo. Rengeteg viszály, veszekedés tarkítja az életét. Egyszer az egyik munkatársa jelentette fel, mert nem kapta meg a fizetését. Erre Filippo elővett egy számlát, ráhamisította a munkatársa nevét, így próbálta meg bebizonyítani az igazát. Természetesen lebukott és bíróság elé került, még kínzásnak is alávetették, hogy bevallja a bűnét.

Egy évvel később az egyik megrendelője indít ellene egy pert, aki azt állítja, hogy a művész nem tartotta be a szerződési feltételeket, a segédeire bízta a festmény elkészítését, ahelyett, hogy ő dolgozott volna.

A legnagyobb botrányt azonban mégis a Lucrézia Butihoz fűződő szerelmi kapcsolata okozta. Az 1450-es években Filippo Pratóban dolgozott a katedrális freskóin. A munka során modellre volt szüksége, s éppen ezért megkérte a szomszédos apácakolostor főnöknőjét, hogy küldjön egy apácát, aki modellt állna neki.

A választás egy elbűvölő fiatal lányra esett, aki a családja szegénysége miatt kényszerült zárdába vonulni. Lucrezia és Filippo egymásba szerettek, a művész megszöktette a leányzót a kolsotorból Prato legfontosabb ünnepének a napján, amikor a város apraja nagyja a Dóm környékén tolongott. Természetesen óriási botrány követi a lányszöktetést, de ezzel nem törődve együtt élnek Filippo pratói házában. 1457-ben a kapcsolatból megszületik Filippino Lippi, aki az édesapja nyomdokaiba lép majd, ő is elismert festő lesz. Később pedig születik még egy kislány is, Alessandra.

Bűnben élnek, hiszen mindketten fogadalmat tettek, amelyet megszegtek. Végül megint az Öreg Cosimo Medicinek kell közbelépnie az érdekükben a pápánál, aki feloldja őket az esküjük alól. Ezt követően összeházasodhatnának, de az esküvőre sohasem kerül sor, Filippo nem akarja elkötelezni magát. Együtt élnek a pratói házban, s Filippo számtalan képén a finom arcvonású, szőke Lucrezia jelenik meg.

Miután befejezte a pratói Dóm freskóit a művész tovább áll, Spoletóba hívják dolgozni. Sohasem tér vissza a családjához Pratóba, életének az utolsó két évét Spoletóban tölti, ahol a tanítványaival a Dóm freskóin dolgozik. Ebben városban éri a halál, amelynek a körülményei nem tisztázottak. Vasari szerint mérgezés áldozata lett volna, talán egy féltékeny férj így bosszulta meg a rajta esett sérelmeket.

A legnagyobb csodálatot kiváltó műve még ma is a Szűz Máriát, gyermek Jézust és két angyalt ábrázoló, ma az Uffizi képtárban őrzött műve, amellyel valószínűleg 1465-ben foglalkozott a mester. Az első ecsetvonástól az utolsóig Filippo festi a képet a tanítványok közreműködése nélkül. Abban a szerencsében is részünk van, hogy megmaradt a festmény előkészítő vázlata is szintén Firenzében, az Uffiziben. Egy a köztudatba bekerült legenda szerint Filippo Lippi Szűz Mária képében Lucréziát, a szerelmét ábrázolta volna. Ha igaz ez a feltevés nem meglepő, hogy a művész teljesen elveszítette a fejét érte. Egy gyönyörű, törékeny, finom arcvonásokkal megáldott fiatal leányzót látunk a képen. Egy nyitott ablak előtt ül, merengő, kicsit melankólikus tekintettel. Egy díszes trónnak tűnő karosszékben látjuk, imára kulcsolt kézzel. A karosszékből csak a hímzett párna csücske és a karfa egy részlete bukkan elő. Filippo Szűz Máriát mint egy elegáns a kor divatja szerint öltözött előkelő dámát mutat be. Érdemes jobban megnézni a frizuráját a hajfonatokkal, a fátylakkal és a tisztaságot jelképező, szinte átlátszó gyöngyökkel a magas homlokán. Fantasztikus mesterségbeli tudással érzékelteti a művész a fátyol átlátszóságát, könnyedségét, lebbenését. A figurák feje körüli glória csak egy keskeny, szinte alig látható karika, így nem takarja el a hátteret. A nyitott ablakon keresztül egy sziklákkal tűzdelt, harmonikus táj tűnik fel. Jézust két angyal tartja álló helyzetben, mintegy az édesanyja felé tolva és emelve őt. A kisfiú pedig kitárja a karját, hogy a következő pillanatban belekapaszkodjon az édesanyja vállába. A kép jobb sarkában, a néző felé forduló huncut, pajkos, eleven tekintetű angyal pedig sokak szerint Filippino Lippi, a festő és Lucrezia fia, a tiltott szerelem gyümölcse.

Az alkotás modellt teremtett. Hosszú évtizedeken át Firenzében minden művész ezt a stílust próbálja meg utánozni. Elegendő Filippo leghíresebb tanítványának, Botticellinek tiszta tekintetű, ábrándos, álmodozó gyönyörű Madonnáira gondolni.