Citrusmánia a Medici család korában

Óriás citrancs, ujjas citrom, bergamott, körte alakú citrom, barázdált citrom... A Medici család gyűjtőszenvedélye a déligyümölcsöket sem kímélte meg, fura hibrideket, bibircsókos narancsokat termesztettek a Castelloi Villa kertjében és a Boboli parkban

A citrusfélék termesztése rendkívül régi eredtű, kb 4000 évvel ezelőtt kezdődött az ázsiai kontinensen, Kína déli részén és Indiában. Itália területén már a római korban megjelentek a citromok, a Pompei ásatások leletei között bukkantak a régészek erre utaló nyomokra.

Toszkánában a 11. századtól fogalkoznak a citrusfélékkel, elsősorban citromok és keserű narancsok termesztésével. Ez a tevékenység a fénykorát a Medici család idején, a 16. és a 17. században élte. Ebben ez időszakban a villák és a paloták körül kialakított kerteket és parkokat citrusfélékkel szépítették, s igazi szenvedéllyel keresgéltek, kísérleteztek mindenféle új, szokatlan, fura növények oltásával, azok rendszerezésével és gyűjtésével. Firenzéből indult ki és terjedt

el egész Európában a citrusfélék divatja. A legmegszállottabb gyűjtő III. Cosimo Medici, aki rengeteg időt, energiát és pénzt fektet ebbe a tevékenységbe. Mindent dokumentálni szeretett volna, s erre akkoriban csak egyetlen lehetőség volt, a művészet. III. Cosimo kedvenc udvari festője, Bartolomeo Bimbi, aki csendéletek ábrázolására szakosodott, lefestette a Mediciek kertjeiben termő növényeket. Rendkívül aprólékosan ábrázolt minden egyes részletet. Ezek a művek remek támpontot jelentenek még ma is a régi növényfajták kutatói számára, hiszen élethűen megjelennek előttünk az akkor ismert fajták.

Eleinte nem étkezési célokat szolgáltak a citrusfélék, hanem a gyógyászatban használták fel a gyümölcsöket vagy dekorációképpen. A legszebben megterített asztalok nélkülözhetetlen kelléke volt akkoriban egy citromfüzér díszítés vagy néhány bonyolultabb kompozíció a báltermek falán, az ajtók és az ablakok keretei mentén. A megszárított gyümölcshéjból különböző porokat is készítettek, a port borral összekeverték és ez az ital szerintük fertőtlenítette a szervezetet, valamint védőitalként is hatásosnak ítélték a pestisjárványok idején. Vagy előfordult, hogy kis adagokban ízesítőként alkalmazták. A citrusfélékből ezenkívül különféle esszenciákat, illatos olajakat vontak ki kozmetikumok számára, s néhányszor becses ajándékként is kapott egy-egy illusztris vendég valamilyen különleges tulajdonsággal rendelkező gyümölcsöt.

A 17. században igazi citrusmánia bontakozik ki, nem volt olyan nemesi család Toszkánában, amelynek ne lett volna legalább egy-két citromcserjéje. Vetekedtek a gazdag családok, hogy ki tud értékesebb, fantáziadúsabb, szebb és nagyobb gyűjteményt felmutatni.

Közép- és Észak-Itáliában a szabadban elsősorban magas falak mellé, a napsütéses oldalra ültették a citrusokat, mintegy a falakra támaszkodva („a spalliera”). Így ezek a sokszor mesterséges mellvédek oltalmazták a hűvösebb légáramlatok ellen a növényeket, valamint felerősítették a napsugárzást is, szinte visszaverték a meleget a cserjékre. Télen pedig gyékénnyel vagy más rögtönzött „takaróval” borították be a citrusokat a hideg ellen.

A 17. századtól kezdve a kertekben úgynevezett „Limonaia” épületeket, szó szerinti fordításban „Citromházakat” kezdenek el építeni, ki kisebbet, ki nagyobbat az anyagi lehetőségektől függően. A Boboli kertben levő 18. századi Limonaia például 106 méter hosszú és 8 méter széles, egy kisebbfajta palota. Az épület délre néző nagy ablakai garantálják a maximális fényt és a meleget a citrusoknak. A padlózat egyes részei különböző magasságúak, lépcsőzetesek. Ezekre a lépcsőkre helyezik el a nagy méretű cserepekben a növényeket, mert így egyik sem marad árnyékban, nem takarják el egymást. 60 különféle fajta citrusfélét láthatunk itt, ezek közül 30-at a Mediciek is ismertek.

Ettől kezdve a citrusfélék túlnyomó részét nem a földbe ültették, hanem óriási terrakotta cserepekbe. Ez egy kifejezetten olasz specialitás. Télen védeni kell a fagytól és a hidek szelektől a citrusokat, tehát október közepe táján áttelepítenek minden növényt a Limonaia épületébe, április közepén pedig újra kirakják a cserjéket a helyükre, a díszkertekbe. Ez nem egy egyszerű tevékenység, több erre specializálódott kertész kb egy hónapos munkája.

Ennek a hagyománynak köszönhetően Olaszországban van az egyik legrégebbi és legnagyobb ilyen jellegű gyűjtemény. A citrusfélék kollekciójának nagyobb részét a Firenze környéki Medici villa, a Castello parkjában őrzik, a fennmaradó növényeket pedig a firenzei Boboli kertben. A maga nemében egyedülálló ez a kollekció. A citrusfélék „Uffizijében” kb 1000 darab növény található, kisebbek és nagyobbak, évszázadosak (néhány közülük a Medici korba nyúlik vissza, több mint 300 éves) és fiatalabbak egyaránt, de mindegyik kiemelkedően értékes, hiszen a régi Medici növények leszármazottai. A terrakotta cserepek Impruneta városkában készülnek, ahol évszázados hagyománya van a terrakotta kézművességnek. Az óriási tárolóledényeket nemesi címerekkel, virágmintákkal és más motívumokkal díszítik.

Sajnos a Castellói villa kertjét a 19. században elhanyagolták, majd az I. világháború idején a villa Citromházában egy katonai kórházat rendeztek be, s ennek következtében néhány telet a szabad ég alatt kellett a növényeknek átvészelniük. Nagyon sok példány nem viselte el a megpróbáltatásokat, a túlélőkön még most is látszanak az elszenvedett sérülések nyomai.

1985-ben egy másik vészhelyzettel kellett szembesülniük. A legendásan hideg tél idején, amikor néhány héten át huzamosan mínusz tíz fok alá süllyedt a hőmérő higanyszála Toszkánában, a fűtetlen Citromházban talicskákban és mindenféle más kéznél levő edényben parázstartókat rögtönöztek és tüzeket gyújtottak, hogy felmelegítsék a növények környezetét.

Az 1980-as években néhány botanikus kutatásokat kezd, elkezdik rendszerezni a rendelkezésre álló adatok és információk alapján a különböző fajtákat. Sokat segített a tudósoknak a munkában Botticelli néhány festménye, különösen a Tavasz. A mű a Castellói villa számára készült egyes történészek feltevése szerint, s így a művész a kert éppen virágzó növényeit ábrázolta volna fantasztikusan élethűen.

A botanikusok a tanulmányok, a különféle tudományos leírások, ábrázolások, képek alapján sok száz történelmi citrusfélét azonosítottak. Csak érdekességképpen néhány adalék ezekről a fajtákról. Először is tudni kell azt, hogy a citrus nemzetségnek három faja létezik: a pomelo (Citrus grandis), a citrus vagy citrom (Citrus medica) és a mandarin (citrus reticulata).

Ezen a három alapfajtán kívül természetes és mesterséges oltások révén különböző hibridek jöttek létre. A Medici udvarban a legelterjedtebbek a következők voltak: a keserű narancs (citrus aurantium),

„Fiorenza” cédrátcitrom (Citrus limonimedica „Fiorenze”), Lime „Nápolyi” (citrus aurantifolia „Neapolitanum”), Ádám csutkája vagy Ádám almája citrom (Citrus lumia „Pomum Adami”), Melliroza vagy barázdált citrom (Citrus limoni mellirosa) és a legkülönlegesebb a „Bizzarria” (Citrus aurantium „Bizzaria”)

Ez utóbbi volt a Medici kollekció vitathatatlan sztárja a Castellói parkban, egész Toszkánából jártak hódolók a villába, hogy megcsodálják ezt a muris gyümölcsöt. A „bizarr” név a fura, nem szokványos formából eredt, ugyanis a gyümölcs felülete rücskös, bibircsókos. Igazából egy cserjén több különféle gyümölcs terem, a keserű narancsnak és a citromnak az egyvelegei mindenféle érdekes formában, különböző színárnyalatokkal, attól függően, hogy melyik gyümölcs az „erősebb”, lehet zöld, sárga, narancssárga színű. Sokáig azt gondolták, hogy kihalt ez a csodabogár, mígnem 1980-ban egy firenzei botanikus talált egy fura ágat egy cserjén, három különös levélkével, amely elütött a többitől, s arra gondolt, hogy megtalálta a legendás „Bizarriát”. A kis ágacskát elültette, s a növény 3 évvel később valóban egy „Bizzaria” gyümölcsöt termett, igaza volt a botanikusnak.

A történelmi példányokat erre szakosdott kertészek ápolják hagyományos módszerekkel.