Látnivalók és élmények idegenvezetéssel
Kérdése van?
+39 328 7217096

A három királyok felvonulása Firenzében

Időpont, helyszín: Firenze, jan. 6. 14.00-kor indul a menet

A három királyok felvonulása Vízkereszt napján Firenzében. Minden évben január 6-án rendezik meg ezt a színes történelmi felvonulást. A díszes menet 14.00-kor indul a Pitti palota elől, végighalad a leghíresebb látnivalók mellett, s a Dóm téren ér véget.

 

 

A három királyok menete

1996 óta minden évben január 6-án ,Vízkereszt napján, rendezik meg a Három királyok felvonulását Firenze utcáin. Máté evangéliuma szerint a titokzatos napkeleti bölcsek a betlehemi csillagot követve jutottak el Júdeába, hogy kifejezzék hódolatukat az újszülött Jézus előtt. A tradíció szerin t hárman voltak, Gáspár, Menyhért és Boldizsár, s tiszteletük jeléül aranyat, tömjént és mirhát vittek ajándékba Jézusnak.

A firenzei történelmi felvonulás a 15. századból merít ihletet, ugyanis akkoriban rendszeresen megszervezték a bibliai eseményről a megemlékezést a város utcáin. Külön érdekesség volt akkoriban, hogy a Medici család férfitagjai is részt vettek a felvonuláson. Természetesen ők vezették pompás lovaikon lovagolva, színpompás ruhákba öltözve a menetet. A felvonulás alkalmat nyújtott arra is, hogy az előkelő firenzei polgárok fitogtassák a vagyonukat, hogy megmutassák mindenkinek a gazdagságukat. A legfényűzőbb ruháikat választották ki az alkalomra, a legcsillogóbb ékszereiket öltötték magukra, a legszebb lószerszámokkal ékesítették a lovaikat. 1494-ben azonban miután elűzték a Medicieket a városból a hagyomány megszakadt, s egészen 1996-ig kellett várni arra, hogy ismét életre keljen. 1996-ban, a Dóm alapitásának 700-évfordulója alkalmából ismét megszervezték a felvonulást, s azóta minden évben, egyre nagyobb sikerrel felidézik a reneszánsz ünnepek hangulatát.

A felvonulás résztvevőiA menet a Pitti palota előtti térről indul, itt gyülekeznek a résztvevők, akik Olaszország különböző szegleteiből érkeznek Firenzébe. A három királyok indulnak el elsőként, ők lovagolnak az élen, mögöttük pedig egy kb 500-600 szereplőből álló ünnepélyes menet következik. Elegáns reneszánsz jelmezekbe öltözött nemeseket láthatunk, akiket selyem, brokát, prémszegélyű uszályos ruhákban haladó dámák kísérnek, azt követően korabeli páncélzatban lépdelő katonák, lovagok tűnnek fel, de vannak ott egyszerű mesteremberek, vadászok, solymászok is. A lassan, méltóságteljesen haladó felvonulást dobpergés hangja kíséri, s megmutatják a tudásukat Firenze zászlódobálói is, akik időnként magasba röppentik a színes zászlókat. Élő betlehemes kép Firenze legszebb utcáin, terein, leghíresebb látnivalói mellett vonulnak a résztvevők, a érintik a Ponte Vecchiót, a Signoria teret, s végül a Dómhoz érkeznek, itt ér véget az ünnepség. A cél a Dóm melletti betlehemes jászol élő szereplőkkel, kis Jézussal, Máriával, Józseffel, s az elmaradhatatlan szamárral és az ökörrel.

A felvonuláshoz kapcsolódva ezen a napon különleges nyitvatartással a Medici Riccardi palota kápolnáját is meg lehet látogatni, amelynek meseszép freskói a Három királyok menetét ábrázolják, s amelyek ihletet adtak a 15 században a felvonulás kiötlőinek. A festő, Benozzo Gozzoli, mindössze a két kis kerek ablakon át beszűrődő gyenge természetes fényben, valamint fáklyákat és gyertyákat használva dolgozott, alig látva a félhományban. S mégis kitartásának, bravúrjának, türelmének köszönhetően egy igazi remekművet alkotott, egy mesébe illő freskóciklust. Arra is ügyelt, hogy a megrendelőinek, a Medicieknek a képmásai is odakerüljenek a műre, hiszen a biblia szereplői a Medici család arcvonásait viselik. A freskókat aranyfüsttel díszitett részletek, lazúrkő alapú festékek teszik rendkívül gazdaggá, ragyogóvá. Remekművű szövetek, fémesen csillogó fegyverek és lószerszámok, egzotikus állatok, virágok, a szivárvány színeiben pompázó szárnyú angyalok sorakoznak a pici kápolna falain. Feledhetetlen látvány ma is, s még érdekesebb lehetett a a reneszánsz korában, amikor a fákyák és a gyertyták halvány fényében villogtak, sziporkáztak az aranyozott díszítőelemek.

Benozzo Gozzoli: A három királyok imádása

Firenze

Három királyok menete

Oszd meg másokkal is:

2018. © firenze-latnivalok.hu ● Idegenvezetés Firenzében, Toszkánában ● Minden jog fenntartva!