A firenzei kézművesmesterek

A reneszánsz művészek örökösei a firenzei kézművesmesterek

Névtelen, egyszerű bejáratok mögött megbújó apró üzletek vagy az elegánsabb történelmi épületekben, már nem működő kolostorok helyén rejtőző, hagyományos technikával dolgozó, testre szabott, egyéni igényeket kielégítő műhelyek, a firenzei „bottégák”.

Induljunk el együtt ezeknek a felfedezésére! Megismerkedhetünk egy ékszerész tevékenységével, beavatnak minket a firenzei intarzia készítésének a titkaiba, megnézzük hogyan készül a firenzei márványpapír, egy bőrdíszműves iskolába is eljutunk többek között.

„Bottega”, nagyon nehéz a magyar megfelelőjét megtalálni ennek a szónak. Műhely és üzlet is egyben, amelynek az utca felé nyíló részében folyik az árusítás, a hátsó részében pedig a termékek előállítása, a kézműves munka. A legtöbb ilyen vállalkozás családi keretekben folyik, apáról fiúra száll a tudás, generációkon keresztül ugyanazzal a mesterséggel foglalkoznak a család tagjai, tökéletesen ismerik a felhasznált alapanyagok tulajdonságait, ugyanazzal a technikával állítják elő az árukat, kizárólag kézi, hagyományos szerszámokkal dolgoznak.

A megítélés szempontjából egészen a reneszánsz koráig nem volt különbség a kézművesek és a művészek között, a festők, szobrászok a reneszánsz kora előtt egyszerű mesterembereknek számítottak, olyannyira hogy sokszor ismeretlenek maradtak számunkra a reneszánsz előtti korok művészei. A reneszánsz korától kezdve válnak el egymástól elsősorban a társadalmi megítélés tekintetében a kategóriák, bár ehhez hozzá kell tenni azt, hogy a legtöbb reneszánsz zseni egyszerű kézművesként kezdte a pályafutását, s a legtöbben a mesterséget is a „bottega”-ban sajátították el. Filippo Brunelleschi a firenzei Dóm kupolájának a megépítője eredeti szakmáját tekintve órás, Lorenzo Ghiberti a Paradicsom kapujának az alkotója aranyműves, s szintén ötvösnek kezdett el tanulni a bátyjának a műhelyében a Vénusz születésének a festője, Botticelli is.

Másrészt pedig az ismeretlen nagyszerű kézművesek tömegei nélkül nem épült volna fel a Dóm Firenzében, nem vált volna híressé a firenzei divat, a firenzei konyhaművészet már a reneszánsz korában. Egy egyszerű, de a szakmáját értő ács, egy szakács, egy kovács, egy munkáját kitűnően végző kőfaragő is ugyanúgy hozzájárult a munkájával a reneszánsz Firenze hírének és a gazdagságának a növeléséhez mint az Európa szerte ismert művészek.

Ezeknek reneszánsz kori mestereknek az utódai dolgoznak még ma is a firenzei „bottega”-kban, megörökölve a több évszázaddal ezelőtt élt őseiktől az igényes munka szeretetét, a kreativitást, a nagy türelmet, kézügyességet követelő munkafolyamatok pontos elvégzését.

Egy külön világot képviselnek, de rendkívül nyitottak az újra is, s nagyon szívesen beavatják a mesterségük titkaiba a világ más részeiből Firenzébe érkezett tanulni vágyó fiatalokat. Éppen ezért előfordul, hogy egy ázsiai származású leányzó magabiztosan használja a cipészszerszámokat vagy egy amerikai fiatalember nagy igyekezettel próbálja elsajátítani a márványpapírkészítésének a technikáját.

Nyitottak a mesterek az érdeklődő látogatók felé is, a legtöbben szívesen elmesélik a „bottega” történetét, s megmutatják hogyan dolgoznak.

Nagyon fontos szerepet töltenek be a mesterségek művelői egy városrész arculatának a megőrzésében is, a kis műhelyek szövevényes hálózata adja meg például Firenzében az Oltrarno városrész sajátos hangulalát és báját.

Az Oltrarno (azaz az Arno folyó másik oldala), a tradíciókat őrző, valaha egyszerűbb emberek lakta Firenze a jóval többet látogatott, a Dóm teret és a Városháza környékét magába foglaló másik parttal szemben. A legjellegzetesebb műhelyek a Santo Spirito, a San Frediano és a San Niccoló városrészekben koncentrálódnak.